2011. augusztus 20.

5 perces kakaós keksz - mikróban (RF, U1)

Szülésre várva ebben a hőségben inkább a villámgyorsan elkészíthető ételeket preferálom. Ünnep ide vagy oda, a mai ebéd karfiolleves és tökfőzelék. Sütinek pedig ez a finom kakaós mikróban elkészíthető keksz.

Az én készülékemen rengeteg program van, viszont teljesítményt sehol nem látok rajta feltüntetve (Wattot). Így a sima, minden nap használatos "melegítő" programon sütöttem a kekszeket. Elvileg 750 Watt kéne neki.

Az eredeti recept szerint 1 percig sütjük, majd 1 perc pihentetés és 2 perc sütés következik a kivajazott mikró tányérjában. Ez ugye 4 perc:) Az enyém azért 5 perces, mert 2 percig sütöttem, 1 perc pihentetés, majd ismét 2 perc sütés jött. Az első adagot a kivajazott mikrós tányérban készítettem, de odaragadt sajnos. A másik 2 adagnál sütőpapírt használtam és tökéletesek lettek. 

Nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a sütési idő akkor optimális, ha tele van pakolva a tányér. Mert a mikrohullám úgy működik, hogy megoszlik a melegítendő, vagy főzendő-sütendő ételek között. Pl 2 pohár víz kétszer annyi idő alatt melegszik fel, mint 1 pohár:) Ezért ha a végére nem marad annyi keksz, amivel tele tudjuk rakni a mikrót, csökkentsük a sütési időt, mert különben odaég. 

1. lépés, golyókat formálunk:


2. lépés, villával lapítás:


5 perc múlva meg is sült:)


Hamar elfogyott....



Hozzávalók:


  • 10 dkg vaj/margarin
  • 3 ek nyírfacukor
  • kis vaníliakaparék
  • 1 tojás
  • 220 g CH szegény liszt (nekem most Diawelles volt itthon)
  • 1 kk sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1 ek kakaópor


A margarint elkeverjük a cukorral, vaníliával, tojással. A lisztbe elkeverjük a sütőport, szódabikarbónát, kakaóport. Majd a lisztes keveréket a margarinoshoz adjuk, alaposan összedolgozzuk. Apró golyókat formázunk belőle és a sütőpapírral bélelt mikró tányérjára rakosgatjuk. Egy villa segítségével szétlapítjuk, majd 2 percig sütjük, 1 percig pihentetjük és újra 2 percig sütjük. A sütőpapír többször felhasználható, nem kell újat vágni hozzá. Nekem ebből a mennyiségből 3 adag lett. Nagyon finom, hasonló az íze, mint a Győri Édesé. 

2011. augusztus 18.

5 perces reform süti - mikróban (RF, U1)

Ahol lakom, van egy nagyon klassz cukrászda, tele diabetikus sütikkel, fagyival. Egy gond van vele, még lefele a dombon legurulok, de feljönni onnan....katasztrófa 39 hetes terhesen ebben a hőségben. Így este inkább összedobtam egy villámgyors mikrós sütit. 



Nagyon jól variálható ez a recept, én a következőképp készítettem el:

Hozzávalók:

  • 1 pohár natúr joghurt 
  • 1 tojás
  • pár csepp stevia (persze más édesítő is jó)
  • kis fahéj
  • 1/2 citrom leve
  • reszelt citromhéj
  • 1 kk sütőpor vagy 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 4-4 ek zabpehely-zabkorpa


Attól függ, hány ml-es a joghurtunk és mekkora a tojás, annyi zabkorpát és zabpelyhet vesz fel. Nekem 175 ml-es joghurtom volt itthon és L méretű tojás, így kellett hozzá összesen 8 ek zabkeverék. Készíthetjük simán csak zabkorpával, vagy csak zabpehellyel, de így vegyesen nekem jobban ízlik.

Először a joghurtot összekeverjük a tojással, pár csepp steviaval, fahéjjal, citromlével, reszelt citromhéjjal. Én túl édesnek éreztem, így belement 1/2 citrom leve. Aztán hozzákanalazzuk a zabkorpát, zabpelyhet, késhegynyi szódabikarbónát (vagy 1 kk sütőport). Ha nagyon hígnak érezzük, tehetünk bele még zabot. Természetesen másképp is fűszerezhető, de ez az ízvilág nagyon finom így:)

Mikrózható tálkát, vagy kis jénait kivizezünk -én utóbbit használtam- és 3/4 részig töltjük a masszával. Betesszük a mikróba, mindössze 5 percig sütjük. Akkor kiborítjuk egy tányérra, és még 30-40 mp-re visszadugjuk a mikróba, hogy az alja legyen felül.

Diétás kajszi dzsemet kanalaztam a tetejére. Az egész süti 300 kcal körül van, a felével jócskán telítődni lehet:) Tényleg villámgyorsan készen van, érdemes kipróbálni! Azt hiszem ma is elkészítem:)))

2011. augusztus 14.

Chips házilag (RF, U2)

Még nem találkoztam olyan gyerekkel, aki ne szeretné a chipset. Ez a házi chips 100% burgonyából készül, ízfokozómentesen, minimális olajjal, így bátran adhatjuk gyermekeinknek, a siker garantált! Ez az adag magamnak készült reggel...



Az ötlet innen jött, hogy sütőben készítsem el:  Héjában sült burgonya

Hozzávalók:

  • 1 db héjas egész burgonya
  • fűszerek tetszés szerint
  • olíva olaj

Ugyanúgy jártam el, a héjas krumplit megmostam, megtörölgettem majd legyalultam. A szeleteket bedobtam egy zacsiba, icipici olívaolajat tettem hozzá és őrölt chilit + fokhagymasót majd alaposan összeráztam. Sütőpapírra egyenként egymás mellé helyeztem, 200 fok hőlégkeverésen 10 perc alatt ropogósra sült.

Jótanács: ne fedjék egymást a burgonya szeletek, akkor nem lesz az egész ropogós. Figyeljünk oda, nehogy túlsüljön, mert akkor kesernyés lesz, akkor jó, ha épp barnulni kezd és ropog már. Fűszerezés nélkül is elkészíthetjük, utólag sózva pl.

Vadas reform zsemlegombóccal (RF, U2)

Ebédre vadast főztem, amolyan reform változatban:) Lapocka volt csak itthon, elég sokára puhult meg, de finom lett nagyon.

Az igazi vadast pácolni kell és többnyire vad húsból készül. De aki az én verziómat készíti el, nem fog csalódni!



Hozzávalók a pörkölt alaphoz:

  • 1/2 kg zsírszegény sertés hús
  • olíva olaj
  • hagyma
  • pirospaprika
  • Na csökkentett só
  • 10 szem egész bors
  • 4-5 babérlevél


Hozzávalók a mártáshoz:

  • 1-2 db sárgarépa
  • 1-2  db petrezselyemgyökér
  • 1 db hagyma
  • Na csökkentett só
  • kis doboz tejföl
  • habaráshoz kevés CH szegény liszt vagy zabliszt
  • 1 teáskanál mustár


Hozzávalók a zsemlegombóchoz:

  • 2 szelet tk kenyér
  • kis olíva olaj
  • 1 tojás
  • zabliszt és tk tönkölyliszt fele-fele arányban (20-20 dkg kb)
  • Na csökkentett só
  • 1 bögre víz


Mintha pörköltet készítenénk, hagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a húst, sót, pirospaprikát, kis vizet. Hogy vadas ízű legyen, hozzáadjuk a babárleveleket, egész borsot. Fedő alatt puhára főzzük, figyeljünk, ne égjen le! Miközben fő, elkészítjük a mártást is. A zöldségeket megpucoljuk, aprítjuk, sózzuk, esetleg adhatunk hozzá 1-2 babérlevelet, majd fedő alatt jó puhára pároljuk. Mikor kész van, a levét félretesszük, a zöldségeket botmixerrel összeturmixoljuk. Érdemesebb dupla adagot készíteni, mert jól bírja a fagyasztást és ha legközelebb vadast ennénk, megússzuk ezt a lépést:)

Ha a pörkölt alapunk is kész van, hozzáadjuk a leturmixolt zöldségkeveréket, hozzáadjuk a mustárt, a tejfölt és a félrelakott léből kevés liszttel behabarjuk. Vigyázzunk a mustárral, nem kell belőle sok. Akkor jó, ha kicsit savanykás.



Zsemlegombóc: felkockázzuk a kenyeret (legjobb, ha már régi és száraz), kevés olajon megpirítjuk. (nem égetjük:)) A többi hozzávalóból nokedli tésztát készítünk és óvatosan beleforgatjuk a pirított kenyérkockákat. Evőkanál segítségével forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Hamar megfő, ha félbevágunk egyet, könnyen leellenőrizhető, mikor van kész.



Száraz bort ittam volna hozzá, de terhesen ezt hanyagoljuk:)))

Inkább súlytartó étel, mint fogyókúrás.

2011. augusztus 13.

Sajtos-köménymagos Re-Form tallér (RF, U1)

Édesség után sós nassolnivaló. Isteni!

Egy gond van vele, sokáig tart kisütni:) No meg kell hozzá speciális ostyasütő. De érdemes beszerezni egyet, mert nem csak ilyen sós finomságokat süthetünk vele, hanem fagyinak tölcsért is. A kereskedelemben még nem is találkoztam diabetikus tölcsérrel, de ha van egy ilyen szuper készülékünk otthon, semmi akadálya a szénhidrátszegény, fehérlisztmentes ostyagyártásnak. 


Az enyém így néz ki, pár éve vettem a Rossmann-ban 3699 Ft-ért. 


Hozzávalók:

  • 10 dkg light reszelt Trappista sajt (vagy Anikó)
  • 25 dkg szénhidrátszegény liszt 
  • 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1 tojás
  • 3 kk Na csökkentett só (én update sót használok mindig)
  • 1/2 cs élesztő (2,5 dkg)
  • 1 kk fruktóz
  • 12 dkg margarin
  • 1 dl zsírszegény tej
  • 1 dl light tejföl (Zott márkájú a legkrémesebb light verzióban)
  • köménymag
Szénhidrátszegény lisztnek Diawellest használtam most, tk tönkölylisztnek pedig BIO, Müllerben vásároltat (ott a legolcsóbb).

Az élesztőt langyos fruktózos tejben elmorzsoljuk, hagyjuk felfutni. A liszteket jó alaposan összekeverjük, hozzáadjuk az élesztős tejet, a sót, a felolvasztott margarint, a tejfölt, a tojást, végül a reszelt sajtot és a köménymagot. (utóbbiból én 4 teáskanállal tettem) Ha van időnk, hagyjuk kicsit kelni, legegyszerűbb kenyérsütő gépben összedolgozni és pihentetni. Csak ne felejtsük el kivenni, nehogy megsüssük benne véletlenül:))) Kinyújtjuk és kiszaggatjuk, mint a pogácsát. 4  apróbbat lehet egyszerre sütni, de így is sokáig tart. Kalóriát nem számoltam ki darabra, mert ahogy sült, úgy ettük:))) Rengeteg lesz belőle!



Természetesen variálható ez a recept, csak a fantázia szabhat határt. Pl pizza ízt könnyen elérhetünk, ekkor kömény helyett kis bazsalikomot, kakukkfüvet és oregánót adjunk hozzá. Aki csípősen szereti, próbálkozzon őrölt chilivel. Önmagában is nagyon finom rágcsálnivaló, én készítettem hozzá natúr joghurtból mártogatóst: fokhagymát, őrölt borsot és egy pici tárkonyos mustárt tettem hozzá.


Diétás "Raffaello" (U1)

Még fel sem értem a tűzhelyet, de mindig ott álltam anyu mellett, mikor főzött. Olyan 10 éves voltam, mikor először egyedül sütöttem vizes piskótát Anyák Napjára. Közel 20 éve gyűjtöm a recepteket, szakácskönyveket. Tegnap este rám tört, hogy most azonnal édességet akarok enni, elővettem a gyűjteményemet. Rögtön a kezembe akadt egy nagyszerű, pillanatok alatt elkészíthető csemege, amin persze kicsit alakítani kellett, hogy szénhidrátszegény legyen.

Eredeti recept szerint: 25 dkg túró, 20 dkg porcukor, 1 csomag kókuszreszelék, 1 vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja.

Volt itthon 500 g-os zsírszegény túróm megbontva, így azt használtam fel. Így készült el az én diétás Raffellom.



Hozzávalók:


  • 40 dkg zsírszegény túró (76 kcal, 6,7 g CH/100g)
  • 20 dkg kókuszreszelék (604 kcal, 6 g CH/100 g)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 30 dkg cukornak megfelelő édesítő, én folyékony Steviát használtam most a 0 kcal tartalma és 0 GI miatt.

A hozzávalókat összegyúrjuk, a kókuszreszelékből hagyjunk egy kicsit, hogy meg tudjuk hempergetni benne a golyókat. Pillanatok alatt elkészül. Ha xilittel szeretnénk édesíteni, vegyük figyelembe, hogy 30 dkg esetén az + 600 kcal. Ezért ajánlom inkább a steviát ebben az esetben. Amikor olyan édességet készítek, amit nem kell sütni, a legjobb választás. Hogy mennyi felel meg 30 dkg cukornak? Én 3 kávéskanállal tettem bele, elvileg az olyan 80-100 csepp. Kóstolgatni kell közben, ne édesítsük túl, ki kell tapasztalni. 

Nekem 25 db golyó lett, így 1 db-ra vonatkoztatva 62 kcal és mindössze 1 g CH! Nagyon laktató, 3 db-nál többet nem bírtam belőle enni, pedig imádom az édességet. Mondjuk utána sósra fájt a fogam, így készítettem sós csemegét is, azt a receptet is hamarosan felteszem. Csak most pihenek egyet, mert ma is kicsit túlhajszoltam magam...de úgy látszik a kisbaba jól érzi magát odabenn, nem akar egyenlőre kibújni. Az igaz, van még 11 napom! :)))

2011. augusztus 9.

Tök üvegben (RF, U1)

Ha már nincs hely a fagyasztóban és csak nőnek a tökök a kertben, íme egy kiváló tartósítószermentes recept:

Hozzávalók:

  • tök
  • 20% ecet
  • víz
  • kapor
A tököt meghámozzuk, kiszedjük a "belét" és legyaluljuk. Nem kell lesózni! Kifőzött tiszta üvegekbe belenyomkodjuk, illetve üvegenként 2-3 szál kaprot teszünk még hozzá. A tetejére jön 1 kiskanál 20%-os ecet és végül felöntjük vízzel. Rácsavarjuk a szintén kifőzött, tiszta tetőket , majd 15-20 percig gőzfürdőbe helyezzük. Miután kihűltek, felcímkézzük és a kamrába tesszük. Télen milyen jó lesz egy finom házi tökfőzelék:)

Gőzfürdő: egy nagyobb lábosba engedünk hideg vizet, melybe beleállítjuk tökkel teli üvegeket. A lábos aljára és az üvegek közé rakjunk konyharuhát, hogy ne koccanjanak össze, mikor forrni fog a víz. Miután letelet az idő, ebben a lábosban hagyjuk kihűlni az üvegeket.

Kovászos uborka (U1)

Tegnap voltam a piacon, vettem uborkát és kaprot is. Megőrülök a kovászos uborkáért!!! És még a nap is süt, tehát minden adott:) Nem szoktam 5 literes üvegbe rakni, mert van egy bevált receptem, ami a standard savanyúságos üvegekre vonatkozik.

Hozzávalók 4 üveghez:

  • 1 kg ubi
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor kapor
  • üvegenként 2 kávéskanál só
  • 16 szem feketebors
  • 4 babérlevél
  • víz
  • 4 szelet kenyér
  • sok napfény:)

Jó alaposan megmossuk az uborkákat, ha kell, akár körömkefével is sikálhatjuk. A végeit érdemes levágni és megnyalni, nehogy keserű legyen, mert akkor nem lesz jó. Szerencsére még nagyon friss, fiatal ubikat tudtam venni, így nem kellett levágni a végeit. Mindkét oldalon bevagdossuk (anatómiailag horizontális síkban:))) és elosztjuk 4 üvegre, majd üvegenként rakunk bele 1-1 összetördelt babérlevelet, 4-4 szem borsot, 1-1 gerezd fokhagymát (én félbe szoktam vágni), a kaprot pedig 4 felé elosztva beletuszkoljuk. (amikor már csak felmagzott kapor száraink vannak, az is jó!!!) Rakhatunk bele pár szem köménymagot is, de azt most kihagytam belőle. Mikróban felmelegítünk 1 pohár vizet (ne forrjon fel, inkább langyos legyen, vagy ha túl meleg lesz, öntsünk hozzá hideget), utána hozzáadunk 2 kávéskanál sót és jól elkeverjük, míg fel nem oldódik, majd ráöntjük az uborkákra, ha kell, még pótoljuk vízzel, hogy az üveg nyakáig érjen. Ezt játsszuk el 4-szer:) Mindegyik üveg tetejére megy 1 szelet kenyér, majd lefedjük (nem kell rácsavarni a fedőt, elég csak rátenni) és napos, meleg helyre tesszük. Az elpárolgott vizet pótolni kell, naponta nézzünk rá!

Akkor van kész, ha szép egyenletes sárgás-zöld az összes uborka, pár nap kell hozzá....csak győzzük kivárni... Levét leszűrjük, majd a kovászos uborkákkal együtt hűtőbe rakjuk. 2 hétig biztosan eláll, de általában én ezt a mennyiséget 1 nap alatt megeszem:)

Állítólag cukkinit is lehet így elkészíteni, de még nem próbáltam.

Csak süssél napocska:)))



Elkészült:




Diétás kajszi lekvár (RF, U1)

Tegnap tököt raktam el üvegben, mert már nincs hely a fagyasztóban. Még ma felteszem a receptet fotóval, de előbb következzen a sárgabarack dzsem :) Rengeteg kajszi is termett az idén (ráadásul bio), feléből lekvár lett, a másik fele ment a cefrébe. Kíváncsi vagyok, mennyi pálinka lesz belőle, még soha nem próbáltam. Épp ideje volt:)))

A legegyszerűbb lekvár elkészítési mód, ha veszünk 3:1-ben zselésítőszert. Csak 5 percig kell rotyogtatni a gyümölcsöt, így nem vesznek el az értékes vitaminok, no meg rendkívül cukortakarékos. Egy tasak Quittin (Haas termék) 1500 g gyümölcshöz és 25 dkg cukorhoz elég. Többféle zselésítő márka van forgalomban, én a Quittint preferálom.



Ha diétás lekvárt szeretnénk készíteni, akkor az alábbi mennyiségek legyenek az irányadóak:


  • 1+1/2 tasak Quittin + 1500 g gyümölcs + 25 dkg Haas Glukonon
  • 1 tasak Quittin  + 1500 g gyümölcs + 20 dkg fruktóz (én édesebben szeretem, így 25 dkg fruktózzal készítettem)
  • 1-1+1/2 tasak Quittin + 1500 g gyümölcs + 25 dkg xilit
  • steviaval nem próbáltam, viszont érdemes vele kísérletezni. Az biztos, hogy minimum 2 tasak Quittin felhasználása szükséges 1500 g gyümölcshöz, mivel a cukornak nem csak édesítő szerepe van, hanem sűríti is a dzsemet.


Amit érdemes tudni, hogy az almának van a legmagasabb pektin tartalma, vegyes lekvárok elkészítésénél érdemes minél több almát hozzá tenni, így kevesebb zselésítőszer is elegendő.

A kajszi barack bőrét el kell távolítani, ez pedig úgy lehetséges, ha forró vízbe dobjuk, várunk egy picit, utána könnyen lehúzható. Kimagozzuk, kissé összetördeljük, majd a tasakon lévő használati útmutató szerint elkészítjük.

A titok, hogy csak egészséges, hibátlan gyümölcsöket használjunk fel, tökéletesen tiszta üvegekbe töltsük (fedőt is főzzük ki), majd száraz dunsztba rakjuk. Mindenféle tartósítószer nélkül sem romlik meg, ha helyesen járunk el!

Száraz dunszt: forró kitisztított, kifőzött üvegekbe forrón töltjük a lekvárt -az üvegek nyakáig-, rácsavarjuk a fedőket, majd ruhákba csavarba hagyjuk lassan kihűlni. Én az ágyneműtartóba szoktam tenni, jól bebugyolálva 24 órát hagyom, majd felcímkézve mehetnek a helyükre a spájzba. 

2011. augusztus 6.

Lecsó (U1)

Nem volt időm leszedni a paradicsomokat a kertben, aztán kicsit túlértek...így lett a mai vacsora lecsó. Mivel a gyerekek nem szeretik, kicsit csípősre csináltam és csak 2 adagot. Lemértem grammra is a mennyiségeket, a paprika 550 g, a paradicsom 400 g, a hagyma 200 g.





Hozzávalók:

  • 6 db paprika
  • 4 db közepes méretű paradicsom
  • 1/2 db erős paprika
  • 2 db nagyobb hagyma
  • 5 dkg kockázott húsos szalonna

A hagymát és a paradicsomot felkockázzuk, a paprikát karikákra vágjuk. A szalonnát saját zsírjában üvegesre sütjük, majd hozzáadjuk a hagymát, pár percig fonnyasztjuk. Ezután hozzáadjuk a paprikát, amikor félpuha, a paradicsomot is. Ízlés szerint sózzuk, én nem tettem hozzá, mert a szalonna nagyon kellemes ízt adott neki. 

Köretnek rizst, tarhonyát, bulgurt, gerslit ajánlanék, habár én csak simán ettem, a férjem meg kenyérrel:) Ez a mennyiség  (2 adag) 480 kcal, szénhidrát tartalma pedig 65 g.
 

© 2009 RE-FORM ÉLETMÓD. Powered by Blogger
Design by eJoee BlogsTricks